A McLaren csapat versenyzje, Juan Pablo Montoya valsznleg knytelen lesz kihagyni a kvetkez nagydjat, miutn az edzje ellen vvott teniszversenyen vllsrlst szenvedett.
A kolumbiai egy esst kveten, a bal vlln srlt meg. A csapat megerstette, hogy egy repeds keletkezett a csonton, de a srls nem komoly.
Br a vgs dnts mg nem szletett meg Montoya szereplsrl, megbzhat forrsok szerint az orvosok azt ajnlottk a piltnak, hogy hrom htig pihentesse a vllt, nehogy slyosbodjon a srlse. Ez azt jelenten, hogy a soron kvetkez versenyt ki kellene hagynia, de az prilis 24-i San Marino-i Nagydjra mr visszatrhet a piltalsbe.
„Cstrtkn hozzuk meg a vgs dntst.” - mondta a csapat szvivje. A versenyz a napokban orvosi kivizsglsokon vesz rszt, s ha elg fitt, akkor ott lehet a versenyen. Azonban, ha ki kell hagynia a htvgi futamot, helyre a csapat harmadik piltja, Alexander Wurz lhet az autba.
Azrt a baleset j hrt is hozott a kolumbiainak, hiszen ha kihagyja a futamot, az garantlja, hogy nem marad le els gyermeke szletsrl, kinek rkezst a kvetkez hetekre vrjk.
Mivel a McLaren hrom autval vehet rszt a htvgi versenyeken, s tesztpiltjuk, Pedro de la Rosa helye biztostva van a pnteki tesztnapon, nyilvnvalan Wurz neve merlt fel Montoya esetleges helyetteseknt. Igen m, de az osztrk piltnak mr korbban gondjai voltak az j McLaren mreteivel.
Alex ugyanis mr a tesztek sorn kijelentette, nem rzi knyelmesen magt az MP4/20-as kdszmmal elltott versenygpben, melynek piltaflkje eldjhez kpest is szkebbre sikerlt a helymegtakarts cljbl.
Egyes forrsok szerint Montoya srlse utn a szerelk s a mrnkk elkezdtk jratervezni s talaktani a piltaflkt, hogy az osztrk versenyz esetleges rkezsekor ne legyen problma a mretekkel.
Vote for JPM
Szavazzatok Juan Pablora, hogy megnyerje a Legnpszerbb Versenyz djt!
Naponta egyszer szavazhattok!
Vote for JPM to win the Most Popular Driver Award!