Juan Pablo Montoya magabiztos abban, hogy a McLaren teljes gőzzel halad tervének megvalósítása felé, mely kétségkívül nem más, mint a kettősgyőzelem a Brazil Nagydíjon, miután a pénteki szabadedzéseket az élen zárták.
A McLaren alakulatának tesztpilótája, Alexander Wurz a mai nap megrendezett mindkét tréningen az élen végzett, és mindent kihozott a wokingiapat harmadik autója által kínált lehetőségekből, így mindenképpen elégedetten vonulhat vissza a hétvége további részében.
A délutáni tréningen, Montoya a második helyet kaparintotta meg márkatársa mögött, így a kolumbiai pilóta, aki a reggeli tréninget a pálya rossz állapota miatt szinte teljesen kihagyta, elégedetten nyugtázta az eseményeket.
„Az első szabadedzésen nem sok kört tettem meg, mivel a pálya igen piszkos volt, azonban ennek ellenére is elég jó köridőket értünk el, véleményem szerint.” – mondta Montoya. „Azonban a mai nap nem a legjobb köridők megszerzéséről szólt, sokkal inkább arról, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és egy erős egyensúlyt építsünk fel, ami szerintem nagyon jó irányba halad.”
„Még további fejlesztéseket kell eszközölnünk, különösen az egyensúly terén, mely még nem 100%-os, ám a Michelin abroncsaink remekül muzsikálnak, és már tiszta képünk van arról is, melyik gumikeveréket választjuk.”
Montoya márkatársa, a finn Kimi Raikkönen, akinek mindenképpen meg kell szereznie a győzelmet a hétvégi megmérettetésen, ha életben szeretné tartani bajnoki reményeit, úgy gondolja, hogy még rengeteget tudnak majd fejlődni a hétvége folyamán, miután az első, illetve a második szabadedzésen az ötödik, és hatodik legjobb időt autózta.
„Még van mit dolgoznunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, de biztos vagyok benne, hogy a holnapi két szabadedzésen további fejlődést fogunk tudni elérni.” – mondta. „A csapat minden tagja értékes pontokkal akarja elhagyni Brazíliát, és ezért nagyon keményen dolgozunk.”
Vote for JPM
Szavazzatok Juan Pablora, hogy megnyerje a Legnépszerűbb Versenyző díját!
Naponta egyszer szavazhattok!
Vote for JPM to win the Most Popular Driver Award!