Juan Pablo bevallotta, egy kicsit meglepte az, hogy a tegnapi időmérő edzésen az első sort megszerezte, hisz a kolumbiai versenyző a tréning elején volt kénytelen kihajtani a pályára, mikor annak állapota még nem volt az igazi.
A kolumbiai pilóta annak köszönhetően, hogy a Belga Nagydíj utolsó köreiben Antonio Pizzoniával való ütközését követően kiesett a versenyből, a tegnapi kvalifikációs edzést igen korán kezdhette meg, mikor az aszfalt még elég piszkos volt ahhoz, hogy elfogadható kört lehessen menni.
Azonban csapattársa, Kimi Raikkönen első kanyarban elkövetett hibájának köszönhetően, valamint annak, hogy Jenson Button célegyenesbeli sebessége a szél miatt nem volt a legjobb, Montoya megszerezte a második helyet, így a mai versenyt Fernando Alonso mellől, az első sorból kezdheti majd meg.
„Teljesen abban voltam, hogy a köridők egyre csak javulni fognak, sokkal erőteljesebben, mint ahogy az megtörtént.” – mondta Montoya. „Arra számítottam, hogy Kimi egy 11.7 vagy e körüli időt fog autózni az én eredményemből következtethetően, hiszen én is vesztettem a lendületemből az utolsó kanyarból kijőve a délelőtti edzéshez képest.”
„Minden rendben volt a kanyar közben, keményen próbáltam kigyorsítani, de nem volt meg a megfelelő tapadásom. Azonban a második helynek felettébb örülök. Nagyon könnyű ezen a pályán hibázni, ahogy azt Kimi esete is bizonyította. Ha az ember erején felül próbál teljesíteni, könnyebben hibázik, és egy kis hiba akár fél másodpercet is jelenthet.”
Montoya azonban bevallotta, soha nem is álmodott arról, hogy megszerezze a pole pozíciót a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, noha végül csak Alonso tudta őt megelőzni.
„A negyedik hely körülire gondoltam magam, be kell valljam. Kimi, Fernando, Button, és jómagam, ez volt a sorrend az agyamban, de már mindegy.”
Vote for JPM
Szavazzatok Juan Pablora, hogy megnyerje a Legnépszerűbb Versenyző díját!
Naponta egyszer szavazhattok!
Vote for JPM to win the Most Popular Driver Award!