A Brazil Nagydíj győztese, Juan Pablo Montoya úgy gondolja, hogy a McLaren alakulata megérdemelné a 2005-ös évad konstruktőri bajnoki címét, miután a hétvégén megrendezett futamon Interlagos-ban megszerezték idei első kettősgyőzelmüket.
A kolumbiai Juan Pablo Montoya immáron zsinórban másodszor nyert Brazíliában, miután a McLaren első alkalommal szerzett kettősgyőzelmet a 2000-res Ausztrál Nagydíj óta.
Ugyan Kimi Raikkönen elvesztette a reményt, hogy megszerezze az idei bajnoki címet, a konstruktőrök versenye még teljesen nyitott, ahol a wokingiak két ponttal ugyan, de átvették a vezetést a Renault-tól.
Montoya elmondta, hogy ahogy Alonso joggal érdemelte meg az egyéni bajnoki címet, a McLaren is rászolgált arra, fantasztikusan megépített MP4/20-as kódszámmal ellátott autójával, hogy megszerezze a konstruktőri címet az idei esztendőben.
„Úgy gondolom, hogy a mai nap megszerezett első kettősgyőzelmünket már a szezon eleje óta megérdemeltük volna.” – mondta. „Talán elvesztettük az egyéni bajnoki címet Alonsoval szemben, aki erősebb volt nálunk, de most a konstruktőrök versenyében miénk lehet a pálma.”
Montoya bevallotta, élvezte a Brazil Nagydíjat és azt is, hogy megszerezte a győzelmet Dél-Amerikában, különösen azért, mert kemény küzdelmet vívott csapattársával, Kimi Raikkönennel.
„Rettenetesen élveztem.” – mondta. „Hatalmas csata volt köztem és Kimi között az egész verseny alatt, és nem volt könnyű, különösen a második boxkiállás után. Azonban végül bármennyire is szoros volt, de én nyertem.”
Vote for JPM
Szavazzatok Juan Pablora, hogy megnyerje a Legnépszerűbb Versenyző díját!
Naponta egyszer szavazhattok!
Vote for JPM to win the Most Popular Driver Award!