Juan Pablo Montoya úgy gondolja, hogy a McLaren minden eddiginél nagyobb eséllyel indulhat a hétvégi Amerikai Nagydíjon, miután az elmúlt hónapok fejlesztései már Kanadában is megmutatkoztak.
Bár a kolumbiai versenyző számára nem végződött jól a Kanadai Nagydíj, elégedett volt az MP4/21-es teljesítményével. Sajnos azonban nem tudta megmutatni az autó valós erejét Montrealban, ugyanis falnak csapta versenygépét a bajnokölőként is elhíresült sikánban.
Eközben csapattársa, Kimi Raikkönen a futam elején abszolút partiban volt az élen futó Alonsóval, ám autójának kuplungproblémái miatt nem tudta felvenni a versenyt riválisával. A finn versenyző ennek tetejében az utolsó körben hibázott, így Schumacher a visszafordítóban elment mellette, és megszerezte a második helyet.
A McLaren az idei szezonban még egyszer sem győzedelmeskedett, ám Montoya úgy érzi, Indianapolisban megtörhet a jég, és hosszú idő után ismét a dobogó legmagasabb fokán ünnepelhet.
"Versenyképesek leszünk" - mondta Montoya az Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján. "Autóm versenykörülmények között parádésan ment Kanadában, így felettébb bosszantó volt, hogy nem tudtam befejezni a futamot. Sajnálom a dolgot, de ez az autóversenyzés."
"A tavalyi évben mindenütt gyorsak voltunk. A tendencia az, hogy versenyről versenyre jobbak vagyunk. A tavalyi versenyt ki kellett hagynunk, ami nagyon bosszantó volt, mert jók lehettünk volna."
Bár szerződése az év végén lejár a McLarennel, Montoya elmondta, nem aggódik a jövőjét illetően, bár még fogalma nincs arról, mihez fog kezdeni 2007-ben.
"Még nem tudom. Ha meghozom a végső döntésem, arról úgyis értesül majd mindenki. Az a különbség köztem és a többiek között, hogy én nem fogok a nyilvánosság előtt egyezkedni. Magabiztos vagyok, de majd meglátjuk, mit hoz a sors."
Vote for JPM
Szavazzatok Juan Pablora, hogy megnyerje a Legnépszerűbb Versenyző díját!
Naponta egyszer szavazhattok!
Vote for JPM to win the Most Popular Driver Award!